#Orbán Viktor

Schifferék elmondják, hogyan lesz Orbán után

Szakítani kell az egykulcsos adórendszerrel, és el kell felejteni a gazdagoknak, tőkejövedelmeknek biztosított kedvezményeket - hangoztatta Schiffer András frakcióvezető az LMP országjáró körútjának veszprémi állomásán pénteken.

MTI



Francia gyógyszergyártóval tárgyalt Orbán

Orbán Viktor miniszterelnök fogadta Jean-Philippe Seta-t, a világon húszezer dolgozót foglalkoztató Servier független gyógyszeripari csoport nemzetközi vezetőjét, és Michel Eschenbrenner-t, a Servier Hungaria vezérigazgatóját pénteken az Országházban - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.

MTI


Büntetlenül trükközhetnek a vagyonukkal a ravasz politikusok

Nagy érdeklődés kíséri évről évre a parlamenti képviselők február 1-jén nyilvánosságra kerülő vagyonnyilatkozatát. Ám nagyon nehéz utánajárni, hogy a politikusok által közölt adatok megfelelnek-e a valóságnak, és tényleg akkora-e a képviselők családi vagyona, mint amekkorát a nyomtatványokon feltüntetnek. Ráadásul a kitöltésre vonatkozó szabályok hézagosak, és a parlament illetékes bizottsága pedig csak akkor indít vizsgálatot, ha bejelentést kap és a bejelentő bizonyítani tudja, hogy a politikus "tévedett" vagy "lódított". Utánajártunk, mit érnek a képviselőink nyilatkozatai.

MLF

VV: Orbán cicaként hízeleg Putyinnak

Orbán Viktor valószínűleg érzi, saját korábbi önmagát köpi szembe, amikor Putyinnak hízeleg. Hiszen pontosan tudni lehet, hogy az oroszok mit akarnak: az egykor volt csatlós államok feletti érdekszférájuk legalább részleges visszaszerzését - olvasható a Véleményvezér legfrissebb bejegyzésében.

hvg.hu


Rogán elvesztette a pénze felét, Orbánék jobban elférnek otthon

Matolcsy György nem vett állampapírt, és Varga Mihály sem túl sokat. Budai Gyula ellenben agrárpolitikushoz méltó befektetést talált, sportlovakat vásárol. A péntekre virradóra közzétett képviselői vagyonnyilatkozatokból sok minden kiderül, például az, hogy Rogán Antal nem járt jól az előléptetéssel, az Orbán család két legidősebb gyermeke pedig már nem lakik otthon.

Kovács Áron

Orbán: ma megvettük az E.ON-gáztározókat

A kormány a mai napon Budapesten megvette, visszavásárolta azokat az eszközöket, például gáztározókat, szerződéseket, amelyeket az előző kormányok privatizáltak – mondta Orbán Viktor csütörtökön Moszkvában az MTI-nek. Részleteket egyelőre nem tudni.

MTI

Orbán Putyinnak: szívesen látjuk az orosz cégeket

Magyarország elementáris érdeke, hogy jó viszonyban és szoros együttműködésben legyen Oroszországgal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Moszkvában, amikor a Kremlben fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök. A szakértő szerint nem valószínű, hogy döntenek a találkozó kulcskérdésének számító Paks-ügyben.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


"Európa hallgat Budapestről" - rólunk ír a külföldi sajtó

A kormány és az IMF tárgyalásairól, a magyar gazdaságpolitikáról közölt elemzést az osztrák Der Standard csütörtökön, míg a European Voice című brüsszeli lap az Európa Tanács (ET) főtitkára által tett, Magyarországgal kapcsolatos bejelentésről írt, a La Repubblica baloldali olasz napilap pedig a Magyar Művészeti Akadémiáról ír.

MTI

Orbán ma még talán nem adja el Paksot az oroszoknak

Orbán Viktor tulajdonrészt adhat az oroszoknak a paksi atomerőműben, a megépítéshez nyújtott hitelért cserébe. Ez lehet a legfontosabb pontja a miniszterelnök mai oroszországi látogatásának. Ám nem biztos, hogy bármiről is döntés születik Moszkvában.

hvg.hu

Tudni akarja az LMP, miről tárgyal Orbán és Putyin

Az LMP felszólítja a csütörtökön Moszkvába látogató Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy biztosítsa a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott tárgyalások tartalmának nyilvánosságát. Jávor Benedek, az ellenzéki párt képviselője szerint egy "Putyin-Orbán alku" részeként az ország szabad kezdet adna az oroszoknak a Paksi Atomerőművel kapcsolatos beruházásban.

MTI



Mesterházy: Orbán úgy beszél, mintha másik országban élne

Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor miniszterelnök úgy beszélt Brüsszelben, mintha nem Magyarországon, hanem egy másik országban élne. Az MSZP elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán azt mondta: szerinte a kormányfő osztogatásba kezd, ha megszűnik az ország elleni túlzottdeficit-eljárás.

MTI

Tudta ön, hogy egy európai sikerállamban él?

Brüsszeli miniturnén bizonygatta szerdán Orbán Viktor, hogy Magyarország “igazi európai sikersztori”, s nehezen védhető az Európai Bizottság számára, ha nem tesz javaslatot az ellenünk folytatott túlzottdeficit-eljárás leállítására.

unknown

Spiegel: Orbán Viktor a szélsőjobbtól lopja az ötleteket

Külföldön Orbán jó demokrataként mutatkozik, de országában olyan politikát folytat, melyet a szélsőjobboldai Jobbik ihlet. Az EU ezt nem akarja látni, inkább behunyja a szemét - írja elemzésében a Der Spiegel online szerzője, a magyarul is jól beszélő Keno Verseck.

hvg.hu